Ma olvastam egy cikket a szigetről, és eszembe jutott. Remek volt, néha kicsit az volt már az érzésem, hogy túl öreg vagyok hozzá, sőt, az jutott az eszembe, hogy vajon honnan fogom észrevenni egyáltalán, ha igen. Magázni nem fognak sehol. Az utolsó napon persze beütött a kapuzárási pánik, hat nap után még semmi érdekes nem történt, a dolog annyira rám hozta a rettegést, hogy azonnali eredményt akartam, sajnos épp a meleg sátorban ért a felismerés, de nem lehet mindig hatost dobni. Ha ott akkor ott. Egyébként még annyi, hogy sok parázs vitám volt már, ezért most szeretném leszögezni: attól, hogy én nem szeretek női ruhába öltözött férfiakat világslágerekre tátogni látni még nem jelenti azt, hogy utálom a buzikat. Az a műsor nem azért szar mert buzik csinálják.

Szóval a meleg sátorban, nem volt túl sok kedvem a dologhoz, de egész jól ment, volt azóta már egy ebédem belőle. Meglepő, milyen jól lehet csajozni ha nem kizárólag az alkohol a mozgatórugó, nem is gondoltam volna, egy csomó mindenre jut idő ha nem csak azzal kell foglalkozni, hogy a nőt is a saját szintemre részegítsem le, így próbálva csökkenteni a szituáció kínosságát. Hát ez lenne az utolsó nap tanulsága.

Apropó, már két haveromról is kiderült, hogy egyszer fiút szedtek fel amikor lányt akartak, egész jól bírták, már idegileg, én biztos teljesen kiborultam volna.

Lehet, hogy nem minden férfi bukik az ukrán prostituáltakra, de inkább valószínű, hogy csak nem minden férfi vallja be. Igen, lehet, hogy van olyan, akinek a „természetes szépség” jobban tetszik, de hány ilyen lehet? Mondjuk tíz százalék? És akkor még az is kell, hogy kedves legyen meg szellemes, jó csávó legyen és ne legyen egy geci, ja, és még legyen szerelmes is. Önök szerint erre mennyi az esély? Szépen tessék megnézni ezt a képet itt, kitenni a falra vagy betenni a párna alá, és megpróbálni minél jobban hasonlítani rá. A kilencven százalékban többen vannak az olyanok, akikre ráillik a leírás.

Két dolog van, ami érdekes. Az egyik, hogy már megint azt mondtam egy harmincötnek kinéző nőnek, hogy szerintem huszonhét, persze kiderült, hogy nem, viszont harmincöt, én nem tudom, csupa titok a szerelem, ha tudja, hogy hülyének nézem akkor sem tud igazán mit mondani, nem fog lebaszni a megismerkedéskor, így aztán sosem derül ki, hogy valójában jól esett neki, vagy ezt csak a buta férfiak hiszik. Ugyanakkor, valamennyire biztos várta mert megkérdezte én hány éves vagyok, aztán persze én is (nem igaz, hogy neveletlenség, süket duma. Imádják), és akkor azt mondta találjam ki. Negyven, bazmeg.

A másik meg, hogy a nők imádnak belekóstolni dolgokba, italba, ételbe, amikor viszont megteszik, megpróbálnak olyan kicsit kortyolni vagy olyan kicsi falatot bekapni, hogy annak alapján tuti, hogy nem lehet megállapítani valaminek az ízét. Aztán meg jön az, hogy tök finom. Igen? Akkor kérsz egyet? Nem, köszi. De tényleg tök finom.

Bele kell húznom, a hétvégén egy vidéki esküvőn voltam, igen, a szingli fiú szobába tettek, négy ember, ebből három üvöltve horkol, én voltam a negyedik, amikor a mellettem lévő csávón már minden irányból átfújt a szél, na akkor döntöttem a monogámia mellett.

Persze nem szabad átesni a ló másik oldalára. Ha más nem, a szertartás - mint valami szögesdrót kerítés - biztosan távol tart a házasságtól, azt, hogy „a Te és az Én helyét átveszi a Mi” még vendégként is nehezen tudom végig hallgatni, itt, most jegyzőkönyvezem, hogy ezt főszereplőként sosem fogom.

Valami más megoldás kell, élettársi közösség, tartós kapcsolat, és ha már ennél a kifejezésnél járunk kérem nézzék meg ezt a bejegyzést, a lány akinél fénykép készült öt hónapra rá öngyilkos lett, nem miattam, lehet nyugodtan tovább olvasni, viszont ő az első nő az életemben akivel, és aki azután, ugye értik. Már épp kezdtem megsértődni, hogy itt a nyár aztán teljesen eltűnt, biztos befiúzott a rohadék, na, jól nézek ki, csökkent a portfolió, aztán tessék, kiderült, hogy nem, csak meghalt. Ez a felnőttkor ez fucked up, bárki bármit mond.